Altatás

A csecsemők altatásával sok szülőnek szerintem az a legnagyobb gondja, hogy nem tudja a csecsemő helyzetébe képzelni magát, vagy nincs elég türelme az esti ceremóniákhoz. Vagy én nem vagyok normális, vagy az emberek nem ismerik a csecsemőket eléggé.
Amikor megkérdezik: "és most leteszed és majd elalszik?" "Nem.Szopizik, és közben elalszik, ha nem, akkor meg elringatom" Miért gondolják azt, hogy egy picike baba, aki 9 hónapig volt szimbiózisban az édesanyjával (jobb esetben :)) együtt kelt, és feküdt vele, érezte a légzését, a szívverését a születése után képes egyedül elaludni egy ágyban, ami ráadásul még csak nem is mozog.
Nagyon mérges voltam, mikor megszületett a kisfiam, és az anyukám folyton meg akarta nekem magyarázni, hogy a gyerekek "így szokták elaltatni magukat", mikor hallottam, hogy valójában azért nyöszörög, mert nem szeretne  és nem is tud egyedül elaludni.
Lehet, hogy tényleg én nem vagyok a normális, hogy mindig ott vagyok vele, amikor elalszik, de én úgy gondolom, hogy az, hogy gyereket vállaltam, kötelezettségekkel
(ami nem feltétlenül negatív jelentésű) jár, és ebbe nálam beletartozik az, hogy rendelkezésére állok a gyerekemnek, amikor még elég kicsi ahhoz, hogy bizonyos dolgokkal önállóan megbírkózzon.
Ma pl. kicsit rossz időben mentünk aludni, mert kimaradt a délutáni alvás, így hamarabb fürödtünk. Ennek az lett az eredménye, hogy 10-kor annyira megébredt, hogy nem tudott visszaaludni, és csak vigyorgott nekünk.
Ilyenkor 2 dolgot tehet az ember. Mérges, hogy miért nem alszik, vagy vele nevet.Mivel ő nem tehet róla, hogy nem tud aludni, még, ha nem is a mi hibánkból kelt volna fel, akkor is, de így meg végképp, ezért inkább nevettünk vele. 2,5 órába telt, míg sikerült vissza altatni. Csak feküdtem mellette, próbáltam nyugodtan és lassan lélegezni, és hagytam, hogy szopizzon meg forgolódjon. Ezalatt végiggondoltam egy csomó mindent, amire napközben nem volt időm, vagyis végülis hasznos telt ez az idő is :).